Utolsó tanúk. Gyermekként a második világháborúban
May 12, 2019
Letölteni Utolsó tanúk. Gyermekként a második világháborúban könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
1985-ben Szvetlana Alekszijevics, egy ismeretlen, fiatal belorusz újságírónő egyszerre két könyvet jelentetett meg a második világháborúról (Nők a tűzvonalban, Utolsó tanúk), s mindkettő érzések, élmények és szenvedések szinte teljesen ismeretlen világát tárta fel. A háborús irodalomban a nők és a gyerekek addig csak mellékszereplők lehettek a férfiak mellett. Alekszijevicsnél ők kerültek a középpontba - s ezzel a női és gyermeki nézőponttal egyszeriben mintha átírta volna, pontosabbá és érzékletesebbé tette volna az addig “ismert” történelmet.Ez a két könyv aztán szerte a világban megjelent, színdarabok készültek belőlük, vitatkoztak róluk: Alekszijevicset pedig mint egy új műfaj megteremtőjét méltatták a kritikusok. Miközben a fölbolydult, széthulló Szovjetunióban sokan úgy írtak róla, mint árulóról, aki a legszentebb érzéseket tiporja sárba.
Az Utolsó tanúk száz visszaemlékezést tartalmaz, csupa szívszorító történetet olyan emberektől, akik kisgyermekként vagy kamaszként élték át a második világháborút. Olyan emberektől, akiknek nem volt gyerekkoruk: sokan közülük elveszítették a szüleiket, s volt, hogy a szemük előtt végezték ki őket; sokan koncentrációs táborba kerültek; sokan a partizánok között éltek, sőt gyakran tizenkét-tizenhárom éves korukban már harcoltak is a németek ellen… És sokan egyszerűen csak éheztek, és próbálták valahogy túlélni az iszonyatot.
Alekszijevics később ezt a könyvét is átdolgozta: az új változatban azok a visszaemlékezések is szerepelnek, amelyek a szovjet időkben még nem jelenhettek meg, mert túlságosan riasztó képet festettek a szovjet nép háborús hétköznapjairól.
2015-ben Szvetlana Alekszijevics kapta az irodalmi Nobel-díjat “többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet”.
Az életmű eddig öt könyvből áll: Az utópia hangjai című ciklus darabjaiból, amelyek a XX. századi szovjet történelem legtragikusabb eseményeit kutatják: a nagy honvédő háborút, az afganisztáni háborút, a csernobili katasztrófát és a Szovjetunió széthullását.
A Nobel-díj odaítélése alkalmából megjelentetett írásában a New Yorker “az emlékezet őrzőjének” nevezte a belorusz írónőt. Olyan emlékek őrzőjének, amelyek gyakran annyira fájdalmasak, hogy “talán jobb lenne elfelejteni őket”.
“Úgy képzeltük, a háború a legérdekesebb dolog az életben.”
“Emlékszem, hogy irigykedtem a bogarakra: azok olyan kicsik, hogy mindig elbújhatnak valahol, bemásznak a földbe…”
“Én meg sehogy se tudtam felfogni, hogy az apám nem kel fel többet, és hogy ott kell hagynom őt az úton, a porban.”
*
“Aki sír, ahhoz odamennek, és lelövik.”
Utolsó tanúk. Gyermekként a második világháborúban
Könyv adatok
Cím: Utolsó tanúk. Gyermekként a második világháborúban
Szerző: Alekszijevics, Szvetlana
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám: 360 oldal
Megjelenés: 2017. április 28.
Kötés: Kötött
ISBN: 9789634055341
Méret: 197 mm x 142
Olvasni online Utolsó tanúk. Gyermekként a második világháborúban könyv ingyen
Szvjatlana Aljakszandravna Alekszievics (Szvetlana Alekszandrovna Alekszijevics), (Sztanyiszlav (ma: Ivano-Frankivszk), 1948. május 31. –) Nobel-díjas belarusz író és oknyomozó újságíró.
1948-ban született ukrán és fehérorosz szülőktől az ukrajnai Sztanyiszlavban, de Fehéroroszországban nőtt fel. Iskolái elvégzése után helyi újságoknál dolgozott, majd a minszki Nyoman irodalmi lap munkatársa lett.
Újságírói pályafutása során elbeszéléseket írt olyan drámai események szemtanúival készült interjúk alapján, mint a második világháború, a Szovjetunió afganisztáni háborúja, a Szovjetunió felbomlása vagy a csernobili atomkatasztrófa. A Lukasenko-rezsim üldöztetése miatt 2000-ben elhagyta Fehéroroszországot. Az International Cities of Refuge Network szervezet menedéket ajánlott neki és a következő évtizedben Párizsban, Göteborgban és Berlinben élt. 2011-ben visszaköltözött Minszkbe.
1948-ban született ukrán és fehérorosz szülőktől az ukrajnai Sztanyiszlavban, de Fehéroroszországban nőtt fel. Iskolái elvégzése után helyi újságoknál dolgozott, majd a minszki Nyoman irodalmi lap munkatársa lett.
Újságírói pályafutása során elbeszéléseket írt olyan drámai események szemtanúival készült interjúk alapján, mint a második világháború, a Szovjetunió afganisztáni háborúja, a Szovjetunió felbomlása vagy a csernobili atomkatasztrófa. A Lukasenko-rezsim üldöztetése miatt 2000-ben elhagyta Fehéroroszországot. Az International Cities of Refuge Network szervezet menedéket ajánlott neki és a következő évtizedben Párizsban, Göteborgban és Berlinben élt. 2011-ben visszaköltözött Minszkbe.