Élettitkok

May 12, 2019

Dhillon, Ranjeet - Élettitkok

Letölteni Élettitkok könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

“Szerintem mindenkivel előfordul, hogy valahogyan Isten háta mögé keveredik, és hiába hisztizik, integet, óbégat, nem jön sehonnan segítség. Nálam nem tudom pontosan, mikor jött el ez az idő, csak arra lettem figyelmes, hogy már milyen régóta tart. Tisztán érzem, hogy Isten hátat fordított nekem. Aztán egyszer hazafelé menet beültem egy étterembe, ahol belehallgattam a szomszéd asztalnál folyó beszélgetésbe. Amit hallottam, az teljesen megváltoztatta az addigi elképzelésemet a világról.” (a Szerző)

Ranjeet Singh Dhillon Indiában, Udaipurban született jómódú szikh kereskedőcsalád harmadik gyermekeként. A szülők az indiai szikh vallás hagyományai szerint nevelték a gyerekeket. Ranjeet katonai középiskolába járt, de érdeklődése egyre inkább elfordult a tradicionális indiai alapelvektől és merev vallási dogmáktól. Húszévesen döntött úgy, hogy otthagyja Indiát, és elindul felfedezni a világot. Magyarországra a 90-es évek elején érkezett. Hosszú évek alatt tapasztalta meg, hogy a spiritualitás nem valami elvont dolog, amit templomban vagy ashramban kell gyakorolni, hanem az életünk része, amely minden pillanatunkat áthatja. Erről mesél ebben a könyvben.

Élettitkok

Könyv adatok
Cím: Élettitkok

Szerző: Dhillon, Ranjeet

Kiadó: Alexandra Kiadó

Oldalszám: 178 oldal
Megjelenés: 2015. december 08.
Kötés: Cérnafűzött
ISBN: 9789633576670

Olvasni online Élettitkok könyv ingyen

comments powered by Disqus