Pardon - Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919-1921

May 12, 2019

Arany Zsuzsanna szerk. - Pardon - Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919-1921

Letölteni Pardon - Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919-1921 könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

A Tanácsköztársaság bukását követően, 1919 őszén Kosztolányi Dezső a radikális nemzeti irányvonalat képviselő Új Nemzedék című napilaphoz szegődött munkatársnak, ahol a Pardon rovatot vezette és részben írta. Az egyes glosszák névtelenül láttak napvilágot, s Kosztolányin kívül Kádár Lehel, Kállay Miklós, Lendvai István, valamint a kiadvány egyik társtulajdonosa, a katolikus sajtómozgalom vezéralakja, Bangha Béla is publikált a rovatban. Miután a szövegek radikális politikai nézeteket képviseltek, Kosztolányit már életében erősen bírálták szerepvállalása miatt. Noha 1921 augusztusában szakított Bangháékkal, még halálát követően is (évtizedeken át) az életmű fekete foltjaként aposztrofálták ezt az időszakot. Száz évvel az első Pardonok megjelenését követően talán elérkezett az idő, hogy a hírhedtté vált cikkeket (történelmi-filológiai jegyzetekkel kísérve) a maguk teljességében, mindenféle cenzúra nélkül közreadjuk.


Pardon - Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919-1921

Könyv adatok
Cím: Pardon - Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919-1921

Szerző: Arany Zsuzsanna szerk.

Kiadó: Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.

Oldalszám: 376 oldal
Megjelenés: 2019. április 12.
ISBN: 9789632763385

Olvasni online Pardon - Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919-1921 könyv ingyen

comments powered by Disqus