Rombolás és bánat az Ég alatt

May 12, 2019

KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ - Rombolás és bánat az Ég alatt

Letölteni Rombolás és bánat az Ég alatt könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

Krasznahorkai visszament Kínába. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle a regény utolsó lapjain, ahogyan ő búcsúzott el akkor “az utolsó ókori birodalomtól”: szomorú emelkedettségben és illúzióktól megfosztottságában is gazdagon, s abban a hitben, hogy a Nagy Kaland, melyben a főhősnek szembesülnie kellett egy gyökeresen más világgal, véget ért. Ez a könyve azonban mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a Nagy Kaland sokkal több volt, mint egy utazás története, s így nem is érhetett véget: hisz a szembesülés helyszíne bár Kína volt, tárgya és alanya megkerülhetetlenül az európai ember, a saját civilizációját krízisként megélő menekülő, akinek elsősorban saját szép új világát kell megértenie. Krasznahorkai a Rombolás és bánat az Ég alatt című dokumentumregényben 2002-ben tett újabb útjáról adott lélegzetelállítóan izgalmas beszámolót. A főhős a klasszikus kínai kultúra forrásvidékén, a Yangce-torkolattól délre elterülő tartományokban, Nanjingtól Ningpóig, Yangzhoutól Putuoshanig, Jiuhuashantól Shanghaig keresi e magasrendű civilizáció nyomait. A hajdani Írástudók mai leszármazottaival beszél: költőkkel és szerzetesekkel, festőkkel és kertművészekkel, divattervezőkkel és muzeológusokkal, irodalomtörténészekkel és könyvtárosokkal, s mindenkinek ugyanazt a kérdést teszi fel, hogy ugyanis hová lett, miért omlott össze ez a klasszikus kínai kultúra, s mit kezdhet e veszteség súlya alatt a modern ember. A Krasznahorkaitól megszokott rendkívül szuggesztív előadásmód a régi. Az azonban merőben új, ahogy a szerző eme önkínzó, kilátástalannak tetsző utazás labirintusában a kínai kert világhírű helyszínén, Suzhouban, egy filozófussal történt találkozás nyomán végül a remény esélyének megfogalmazásáig jut el.

Rombolás és bánat az Ég alatt

Könyv adatok
Cím: Rombolás és bánat az Ég alatt

Szerző: KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ

Kiadó: Magvető Kiadó

Oldalszám: 304 oldal
Megjelenés: 2016. november 14.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631433999
Méret: 145 mm x 240

Olvasni online Rombolás és bánat az Ég alatt könyv ingyen

Krasznahorkai László Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 1954. január 5-én született Gyulán, Magyarországon. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben, Tebenned hittem címmel. 1982-től szabadfoglalkozású író.
Először 1987-ben hagyhatta el a kommunista Magyarországot, Nyugat-Berlinben töltött egy évet a DAAD vendégeként. A szovjet rendszer összeomlása óta állandóan változtatja lakóhelyeit. Gyakran tér vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban. Jelenleg Berlinben és Pilisszentlászlón él.
Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Susan Sontag „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W.G.Sebald pedig így ír róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja.” 1993-ban megnyerte az év legjobb könyvének díját, a Bestenliste-Preis-t Németországban Az ellenállás melankóliája című regényéért. 1996-ban a Wissenschaftskolleg zu Berlin vendége volt. A Háború és háború c. regényének írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, s akinek baráti tanácsai sokban segítették a könyv létrejöttét.

1990-ben töltött először hosszabb időt Kelet-Ázsiában, akkori élményeiről Mongóliában és Kínában Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt c. regényében számolt be. Attól kezdve többször visszatért Kínába. 1996-ban, 2000-ben és 2005-ben 6-6 hónapot töltött Japánban, Kiotóban. Ennek egyik dokumentuma az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című könyve.
1985 óta filmrendező barátja, Tarr Béla szinte kizárólag az ő könyveiből, illetve forgatókönyveiből készíti filmjeit, köztük a világhírű Sátántangót és a Werckmeister harmóniákat.
Számos díj kitüntetettje, köztük tulajdonosa a legmagasabb magyar állami díjnak, a Kossuth-díjnak is. Tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 2008-ban S.Fischer vendégprofesszor volt a berlini Freie Universität-en.
2010 júniusában Berlinben a néhány évvel ezelőtt alapított Brücke-Berlin-díjat kapta meg a Seiobo járt odalent c. művéért.
Műveit több mint húsz nyelvre fordították le, egyike a legismertebb magyar íróknak külföldön is. Jelenleg Berlinben és Pilisszentlászlón él.

Fotó: Olivier Roller

Díjai
Móricz Zsigmond ösztöndíj (1983), Művészeti Alap elsőkötetesek Bölöni-díja (1986), József Attila-díj (1987), Mikes Kelemen Kör díja (1987), DAAD-ösztöndíj (1987-1988), Déry Tibor-jutalom (1992), Soros Alapítvány Krúdy Gyula-díja (1993), Wissenschaftskolleg Berlin-ösztöndíj (1996), Márai Sándor-díj (1998), Magyar Köztársaság Babérkoszorús Művésze (2002), Kossuth-díj (2004), Krúdy Gyula-díj (2004), Bestenliste-Preise: az év legjobb külföldi regényének járó díja Az ellenállás melankóliája című kötetért (Baden-Baden – 2004), MAOE Kulturális Örökség Nagydíj (2008), Szépirodalmi Figyelő-díj (2009), Brücke Berlin-díj (2010), Best Translated Book Award - Sátántangó, Fordította: George Szirtes (2013), Vilenica-díj (Szlovénia, közép-európai irodalmi díj – 2014), Best Translated Book Award - Seiobo járt odalent, Fordította: Ottilie Mulzet (2014), Nemzetközi Man Booker Díj (2015), Aegon Művészeti Díj (2017)
comments powered by Disqus