Tábornokok uzsonnája

May 12, 2019

Boris Vian - Tábornokok uzsonnája

Letölteni Tábornokok uzsonnája könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

Kiadónk Boris Vian-életműsorozatának harmadik kötetében a szerző nyolc novellája és két drámája kapott helyet. Valamennyi novella - csakúgy, mint a kötet címadó drámája, a Tábornokok uzsonnája - most jelenik meg először magyarul, a másik, a Birodalomépítők című darabot pedig új (teljesebb és pontosabb) fordításban kínáljuk az olvasóknak.
A novellákat olvasva a már jól ismert viani világba csöppenünk, ahol beszélő kutyák, elképesztő öltözékek és ötletek, szőke vagy barna bombázók és mókás nyelvi játékok adnak egymásnak találkozót. A drámákhoz érve megváltozik a hang és a hangulat, először egy vitriolba mártott tollal írt szatírán nevethetünk, aztán a birodalomépítést törvényszerűen követő bukás kapcsán elgondolkodhatunk azon, hogy mit tennénk, ha egy szép napon a mi lakásunkban is felbukkanna egy Schmürz.

“1954-ben írt, A dezertőr című dalával Vian majd tárgyilagos, komoly hangon fog tiltakozni a háború(k) ellen. Három évvel korábban a Tábornokok uzsonnájában viszont olyan ádáz iróniával teszi nevetségessé a katonákat - s velük együtt a háború kirobbantásáért ugyanúgy felelősséget viselő politikusokat és az egyházat is -, olyan nyíltan fordul szembe a franciák gondolkodását Napóleon óta meghatározó grandeur és gloire (nagyság és dicsőség) eszméivel, a francia tábornokokat gyerekesnek és ostobának, hiúnak és felelőtlennek, pétainistának és pederasztának beállítva annyira durván tapos bele a katonai erényeikre oly büszke gallok lelkébe, hogy ő maga is kénytelen belátni: ezt a drámáját >>komoly színház soha nem fogja a műsorára tűzni

Tábornokok uzsonnája

Könyv adatok
Cím: Tábornokok uzsonnája

Szerző: Boris Vian

Kiadó: Helikon Kiadó

Oldalszám: 324 oldal
Megjelenés: 2016. április 29.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632276649

Olvasni online Tábornokok uzsonnája könyv ingyen

Boris Vian (Ville-d’Avray, Franciaország, 1920. március 10. – Párizs, 1959. június 23.)francia író, költő, muzsikus.

Vian a francia avantgárd művészet különös, kihívó alakja volt. Rendkívül sokoldalú tehetség, aki jazz-muzsikusként, zeneszerzőként és festőként is elismert. Eredeti szakmája matematikus, műszaki főiskolát végzett. A Francia Szabványügyi Hivatalban szerzett unalmas tapasztalatai, valamint a világháborús és ifjúkori élményei szolgáltak alapul 1947-ben saját neve alatt megjelent, „első” regényéhez. Vernon Sullivan álnéven közreadott, parodisztikus botránykönyveiért többször perbe fogták, ugyanakkor milliókat keresett velük.

Tagja volt különböző egzisztencialista köröknek és a Patafizikai Társaságnak is, ahol „Első Satrafának” választották. Chandler-regényeket és Strindberg-drámákat fordított egyebek mellett. A Meghajszolt vad amerikai színes bőrű szerzője, Richard Wright műveinek átültetése is inspirálta álnéven publikált „négerregényeit”. 1945-től kezdve Sartre baráti köréhez tartozott, rendszeresen publikált a Temps Modernes folyóiratban. Camus Combat című lapjának jazzrovatát vezette, munkatársa volt a Jazz Hot folyóiratnak, s Jazz News címmel maga is szerkesztett lapot. Muzsikált Miles Davissel is.

Ötszáznál több dalt írt. Le Déserteur című pacifista dalával az algériai háború ellen tiltakozott, más lemezein a francia sanzon hagyományait folytatta, de ő írta az első francia rock-szövegeket is. A Philips, majd a Fontana hanglemezkiadó művészeti vezetője lett.

Kisebb szerepet alakított Delannoy filmjében, a Párizsi Notre-Dame-ban, Kast filmjeiben, majd 1959-ben Roger Vadim Veszedelmes viszonyokjában. 1959. június 23-án az álnéven írt regényéből tiltakozása ellenére készült Köpök a sírotokra című film premier előtti vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a hamis, torz adaptációra, majd sszeesett. Szívrohamot kapott, ami a szívritmuszavarral küszködő Vian számára végzetesnek bizonyult: útban a kórház felé a mentőautóban vesztette életét. 39 éves volt.

Vian művei meglepő humorral, költői érzelmességgel, szürrealista cselekménnyel, és elegáns cinizmussal léptek túl az egzisztencialista búskomorságon.Vian senkit nem követett irodalmi műveiben, egyedül Alfred Jarry utódja szeretett volna lenni. Írásait eredeti tehetség, bravúros nyelvhasználat és polgárpukkasztó tartalom jellemzi. Az utókor által legjobbnak ítélt művei az 1946-ban készült Tajtékos napok – amelyet Raymond Queneau „korunk legmeghatóbb szerelmi regényének” nevezett – és a Pekingi ősz. Azonban életében alig néhány ezer példányt vásároltak a saját neve alatt kiadott regényeiből – a kritika közönnyel vagy értetlenséggel fogadta azokat –, míg a Sullivan-regények százezres példányszámban fogytak.

comments powered by Disqus