GÖRÖNGYÖS ÚT - ÜKH 2017
May 12, 2019
Letölteni GÖRÖNGYÖS ÚT - ÜKH 2017 könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Hét évtized a magyar mezőgazdaság szolgálatában - ezt a címet is adhatta volna Dimény Imre a visszaemlékezés-kötetének, amelyet 95. születésnapjához közeledve egyfajta számvetésnek szánt. Az 1922-ben született, erdélyi származású Dimény Imre okleveles mezőgazda diplomájával 1945-ben települt át Magyarországra, s kezdte meg a mezőgazdaság szolgálatát a nagylétai járás gazdasági felügyelőjeként. A következő két évtizedben a mezőgazdasági szakigazgatás különböző posztjain tevékenykedett, hol a fővárosban, hol vidéken. Az új gazdasági mechanizmus előkészítése során kapott megbízást Fehér Lajostól és Nyers Rezsőtől, hogy a földművelésügyi és élelmiszeripari tárcákból szervezzen egy modern, a kor követelményeihez igazodó minisztériumot. Így jött létre 1967-ben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, melynek kilenc évet töltött. Posztjáról akkor kellett távoznia, amikor a reform meghatározó személyiségei is kikerültek a legfelső vezetésből. A mezőgazdaság szolgálatát ezután Dimény Imre egyrészt a már korábban megkezdett kutatásai, másrészt pedig oktatói munkája révén folytatta. Több mint egy évtizeden át az akkori Kertészeti Egyetem rektoraként igyekezett modernizálni az agrárfelsőoktatást. Sokrétű tevekenységére mindig azt mondta: “szakember voltam”.GÖRÖNGYÖS ÚT - ÜKH 2017
Könyv adatok
Cím: GÖRÖNGYÖS ÚT - ÜKH 2017
Szerző: VARGA ZSUZSA
Kiadó: Kossuth Kiadó
Oldalszám: 240 oldal
Megjelenés: 2017. június 07.
ISBN: 9789630989121
Méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm