A Lovagkirály öröksége
May 12, 2019
Letölteni A Lovagkirály öröksége könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Ősi János regénytrilógiájának első két kötete, A Lovagkirály keresztje valamint a Kard és kódex Szent László király életét és uralkodását, annak dilemmáit dolgozza fel, a zárókötet, A Lovagkirály öröksége pedig az őt a trónon követő Könyves Kálmán történetét, miközben tovább bontakozik a kardra és a kódexre vonatkozó cselekményszál. Talán az is kiderül, vannak-e boszorkányok.“Saját magával kapcsolatban voltak kétségei. A napnál is világosabbnak tűnt, hogy öccse, Álmos herceg - aki épp olyan délceg, erős és egészséges, mint ez a Zoránd fia Ugocsa - alkalmasabb a trón betöltésére. Nagybátyjuk, László király őt választotta utódjának. És vajon nem a Szentlélek sugallatára tett így? Miért akar ő, Géza király elsőszülött, de nyomorék fia Isten akaratával szemben Magyarország királya lenni?
Ezekre az újra és újra előtolakodó kérdésekre Kálmánnak régóta megvoltak a válaszai, mégsem tudott megnyugodni bennük.
A hatalom nem csábította, a gazdagságot megvetette. Meg akarta azonban mutatni… meg kellett mutatnia országnak-világnak, hogy képes megállni a helyét a szálfaegyenes, nagyhangú, életerős férfiak között. Sőt, ocsmány púpja, görnyedt teste, halk beszéde ellenére első tud lenni közöttük. Első, ismételte magában vágyakozva. Első harcos, első hadvezér, első férfi.”
A Lovagkirály öröksége
Könyv adatok
Cím: A Lovagkirály öröksége
Szerző: Ősi János
Kiadó: Rézbong Kiadó
Sorozat: Lovagkirály-Trilógia
Oldalszám: 281 oldal
Megjelenés: 2016. május 03.
ISBN: 9786155475139
Méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm