A látogató
May 12, 2019
Letölteni A látogató könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
1969-ben jelent meg először Konrád György regénye, A látogató. A külső-Erzsébetvárosban dolgozó gyámhatósági előadó bolyongásai közben feltárul az akkori Magyarország szociális zsákutcája. Az emberi kiszolgáltatottságot, annak különböző síkjait iszonytató érzékenységgel és érzékiséggel ábrázolja, elképesztően és máig hatóan elevenen.A Magvető Zsebkönyvtár negyedik köteteként jelenik meg ez a klasszikussá vált regény az író 85. születésnapjára.
Három klasszikus regény a Magvető Zsebkönyvtárban.
Mikor először megpillantottam a Magvető Zsebkönyvtár három új kötetét, az első gondolatom az volt, hogy kár, hogy már a korábbi kiadások itt sorakoznak a polcon, így nehezen fogok indokot találni arra, hogy miért is veszem meg, ezeket. A sorozat immár a hatodik kötetnél jár, és a szépirodalom klasszikusait adja közre, olcsó, modern formában, mégis hagyományos külsővel. Kafka Kastélya, Konrád György A látogatója és Tar Sándor Szürke galambja olyan művek, amelyeknek minden szépirodalom iránt rajongó olvasó polcán bérelt helye van.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
Konrád György 85 éves.
Április 5-én este hat órakor kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeumban a 85 éves Konrád György születésnapi köszöntésére, ahol művészbarátai köszöntik majd az írót.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
A látogató
Könyv adatok
Cím: A látogató
Szerző: KONRÁD GYÖRGY
Kiadó: Magvető Kiadó
Sorozat: Magvető Zsebkönyvtár
Oldalszám: 216 oldal
Megjelenés: 2018. március 09.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789631436549
Méret: 90 mm x 145