A nagymamám azt üzeni, bocs
May 12, 2019
Letölteni A nagymamám azt üzeni, bocs könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Elsa majdnem nyolcéves, és “különleges”. Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között) dohányzási szokásai miatt neheztel rá, és megint másképp az ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szép szóból, hogy nagymama nem kér reklámot. Olykor Elsa is őrültnek tartja őt, pedig neki nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága ünnepelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan minden eddiginél nagyobb szüksége lesz. Nagymama ugyanis meghal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez - jobbára házbéli szomszédaikhoz -, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét felbolygatják.A nagymamám azt üzeni, bocs
Könyv adatok
Cím: A nagymamám azt üzeni, bocs
Szerző: Fredrik Backman
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 384 oldal
Megjelenés: 2015. június 01.
ISBN: 9789633243244
Olvasni online A nagymamám azt üzeni, bocs könyv ingyen
Fredrik Backman 1981-ben született, debütáló regénye, Az ember, akit Ovénak hívnak 2012 őszén jelent meg Svédországban, és még 25 országban aratott óriási sikert.Magyarországon szeptemberben az Animus Kiadónál jelent meg.
Második regénye, a My Grandmother Sent Me to Tell You She’s Sorry 2013 szeptemberében látott napvilágot. Fredrik úgy tervezi, évente írni fog egy könyvet. Stockholm külvárosában él a feleségével és két gyermekével.
Második regénye, a My Grandmother Sent Me to Tell You She’s Sorry 2013 szeptemberében látott napvilágot. Fredrik úgy tervezi, évente írni fog egy könyvet. Stockholm külvárosában él a feleségével és két gyermekével.