Szulejmán

May 12, 2019

R. Kelényi Angelika - Szulejmán

Letölteni Szulejmán könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

*** Második, javított kiadás ***

A sorozat és ami mögötte van

I. Szulejmán szultán 1494 novemberében született Trabzonban és 1566. szeptember 6-án, Magyarországon, Szigetvár alatt vesztette életét. 1520-tól haláláig az Oszmán Birodalom uralkodójaként hódított. A török nép ikonikus ura a magyar történelmet egy kicsit is ismerő hazánkfiaiból rajongást biztos, hogy soha nem váltott volna ki, ha az egyik kereskedelmi csatorna meg nem vásárolja az uralkodó életéről szóló sorozatot.

A 2013 januárjától vetített Szulejmán című török filmsorozat nyomán a szultán negatív megítélése sokat változott, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy - különösen a romantikus lelkületű tévénézők - megkedvelték a Halit Ergenç által alakított Fényességest. A történelmi események, személyek - tekintve, hogy tulajdonképpen egy szappanoperáról beszélünk - nem minden esetben egyeznek a valósággal, de ezt nem is várhatjuk el, a főcímben meg is jegyzik az alkotók, hogy a mű történelmi ihletésű, ami nem azonos a történelmi hűséggel.

R. Kelényi Angelika tisztázza a valós történelmi eseményeket, már csak a saját történelmünk megismerése érdekében is, bár ez a könyv is sokkal inkább egy érdekesség gyűjtemény, semmint tudományos értekezés, a cikkek célja mégis - a szórakoztatás mellett - a félreértések eloszlatása.

Szulejmán

Könyv adatok
Cím: Szulejmán

Szerző: R. Kelényi Angelika

Kiadó: Figyelem Kiadó

Oldalszám: 204 oldal
Megjelenés: 2016. június 20.
Kötés: Puhatábla, Ragasztott
ISBN: 9786155596483

Olvasni online Szulejmán könyv ingyen

Nőkről, női sorsokról írok, nem csak nőknek. Akkor mégis kinek szólnak a könyveim? Minden nőnek és férfinak, aki nevetni akar, miközben így bólogat: ezt a szituációt én is ismerem.
2014-ben jelent meg Az agyam eldobom – Nő pánikban, és a Negyven felé pártában – Nőcik a pácban, 2015-ben pedig Az egy hajszálon múlt – Amikor a feleség megőrül című regényem. Mindhárom könyv olyan élethelyzeteket dolgoz fel humoros formában, melyek önmagukban egyáltalán nem viccesek, nagyon is létező elemei az életünknek, bárki könnyedén belesodródhat, de legalábbis ismer olyat, aki már átélt hasonlót. Ezért gyakran hallom az Olvasóktól, hogy magukra ismertek egy-egy történetben, szituációban.

Nem szakítottam meg a hagyományt a Váláshelyzet – Ember tervez, szomszéd végez című regényem esetében sem, újra egy mindenki számára ismerős problémát boncolgatok a magam stílusában, egy csipetnyi romantikával, egy kiskanál vitriollal, és egy adag humorral. Noha kicsúfolom a szereplőimet, egyben szeretem is őket, minden hibájukkal, gyarlóságukkal együtt.

R. Kelényi Angelika újságíró, aki 2014-ben elnyerte a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelését célzó, 2010-ben alapított Terézanyu-pályázat rangos fődíját. A Nőkorszak.hu főszerkesztője.

comments powered by Disqus