Halálnál is rosszabb
May 12, 2019
Letölteni Halálnál is rosszabb könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
Ebben az önéletrajzi kötetében Kurt Vonnegut, a fekete humorú humanista mindenről és mindenkiről leszedi a keresztvizet - elsősorban saját magáról. Ő, az örök kétkedő sokszor az elérzékenyülésig ellágyul, ha kisebb vagy nagyobb családjáról van szó - az utóbbin természetesen a világmindenség értendő, amelynek sorsa mindenekfelett aggasztja. Előadásainak, önéletrajzi írásainak, interjúinak, barátok és rokonok írásainak kaleidoszkópszerűen tarka és változatos válogatása ez a könyv - egy szenzációsan érdekes író és ember szemérmes és egyben gátlástalan kitárulkozása.“Kijelentem most is, amit már többször mondtam és leírtam, hogy Drezda felgyújtása révén a szövetségesek egyetlen centiméterrel sem tolták előrébb az állásaikat. Egyetlen fogoly sem szabadult ki egyetlen mikroszekundumnyival előbb a náci lágerekből. Csupán egy személynek származott nyilvánvalóan előnye Drezda pusztulásából. Én vagyok az a személy. Tetemenként legalább öt dollárt kerestem, ha a mai honoráriumot is beleszámítom.”
“Nem rabolom az idejüket olyan sorsokkal, amelyek éppen csak hogy rosszabbak a halálnál. Például, ha az ellenség elfoglalná az országunkat, de nem értenék a mi csodálatos gazdasági rendszerünket, és a légitársaságaink meg a traktorgyáraink mind csődbe mennének, és az amerikai milliók, akik dolgozni szeretnének, nem találnának maguknak állást. Vagy olyan ellenség kezére jutnánk, amelyik túl zsugori, és nem gondoskodna az idős emberekről, sem a gyermekekről. Vagy olyan ellenség szállna meg minket, amelyik semmi másra nem hajlandó költeni, csak a harmadik világháborúra való készülődésre. Ezek mind olyan megpróbáltatások, amelyekkel együtt tudnánk élni - bár Isten ne adja.”
Halálnál is rosszabb
Könyv adatok
Cím: Halálnál is rosszabb
Szerző: Kurt Vonnegut
Kiadó: Helikon Kiadó
Megjelenés: 2015. szeptember 01.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789632272900
Olvasni online Halálnál is rosszabb könyv ingyen
Kurt Vonnegut (Indianapolis, 1922. november 11. – New York, 2007. április 11.)
Amerikai regényíró és esszéista. Pályája kezdetétől 1975-ig Kurt Vonnegut Jr. néven írt. A 20. század második felén átívelő írói munkássága a kortárs amerikai irodalom és ellenkultúra egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakjává, kultikus figurájává avatta.
Munkásságának terjedelme szerint a kevéssé termékeny írók közé tartozott: tizennégy regény, háromkönyvnyi elbeszélés, pár esszé- és visszaemlékezés-kötet fűződik nevéhez, ez azonban írói értékén nem változtat. Humanista (szekuláris humanizmus) világnézete, bölcs társadalombírálata, kritikus, de ugyanakkor a kíméletlenségig őszinte egyénisége, szarkasztikus humora, valamint sajátos hangulat- és világteremtő képzelete (például Kilgore Trout, bokononizmus) vitathatatlanul a legnagyobb hatású 20. századi irodalmi egyéniségek közé emelte. Ellenlábasai szerint alapvetően kommunisztikus, Amerika- és kereszténységellenes eszmeisége – népszerűségével párosulva – felelőssé tehető a 20. század vége amerikai társadalmában bekövetkezett morális válságért.
Legismertebb és világszerte legtöbb kiadást megért regényei a Macskabölcső, Az ötös számú vágóhíd és a Bajnokok reggelije. Magyarul valamennyi regénye, két-két önéletrajza, elbeszélés- és esszékötete is megjelent. Több regényét saját maga illusztrálta hanyag vonalvezetésű, egyéni rajzaival.