VERITAS Évkönyv 2017

May 12, 2019

VERITAS Évkönyv 2017

Letölteni VERITAS Évkönyv 2017 könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2

A 2014 óta működő VERITAS Történetkutató Intézet évről évre megjelenteti a munkatársai által publikált tanulmányokat, konferenciákon elhangzott előadásait és médiában történő megszólalásait. Mint minden válogatás, úgy ez sem törekedhet teljességre, de arra igen, hogy az olvasó megismerhesse, mi foglalkoztatja a magyar történészeket, s mik azok az új eredmények, információk, tények, amelyek hozzátesznek eddigi ismereteinkhez. A témák és korok változatossága 2017-ben is lenyűgöző: megismerkedhetünk az 1922-24-es délvidéki kémperrel, Ferenc József korabeli sajtóban történt ábrázolásával, a Görgei Artúr rehabilitációja mellett szóló érvekkel, de a Párizs környéki békék sajtóját éppúgy megismerhetjük, mint az osztrák-magyar kapcsolatokat 1953 és 1956 között. Hasonlóan izgalmas bepillantani a II. világháborús munkaszolgálatosok kárpótlási irataiba, vagy közelebbről megismerni Berzeviczky Albertet, a Horthy-korszak kulturális “grand old man”-jét. Az itt felsoroltakon túl még számtalan témával ismerkedhetünk meg az összesen huszonhárom remek írást, a 2017-es év legsikerültebb műveit felsorakoztató antológiában.

VERITAS Évkönyv 2017

Könyv adatok
Cím: VERITAS Évkönyv 2017

Kiadó: Magyar Napló Kiadó Kft.

Oldalszám: 482 oldal
Megjelenés: 2018. június 13.
Kötés: Cérnafűzött, keménytáblás
ISBN: 9772416068738

Bolti készlet

Olvasni online VERITAS Évkönyv 2017 könyv ingyen

Sajnos a szerző leírása még nem került hozzáadásra.

comments powered by Disqus