Liliom és kard
May 12, 2019
Letölteni Liliom és kard könyv ingyen pdf, epub, mobi, rtf és fb2
“Az Anjou uralkodóház a középkorban egész Európának adott királyokat, hercegeket, fenséges feleségeket. Némi Árpád-vér kapcsán így hozzánk is eljutott ez a viharos múltú, sokszínű (jó és rossz vérű) történelmi család néhány sarja.Nekünk szerencsénk volt, hiszen úgy Károly Róbert, mint fia a Nagynak nevezett I. Lajos bekerült a magyar történelem arany betűkkel írott Pantheonjába.
Károly Róbert vaskézzel teremtett rendet az Árpád-ház kihalása utáni országos zűrzavarban, fia pedig, a hanyatló lovagkor utolsó nagy egyénisége, és hazánkban a reneszánsz megteremtője. Tiszteletet parancsoló, erős országot hozott létre, amelynek szükséges hódítások révén három tenger mosta partjait.
Mindkét Anjou kemény, de igazságos uralkodó volt, ha kellett diplomáciával, ha kellett fegyverrel védték meg az ország érdekeit. Napjainkban, a jól funkcionáló “Visegrádi négyek” politikai alapját Károly Róbert rakta le.
Hazánk Anjou lányai is kiemelkedő személyiségek voltak, királynőt adtak Mária személyében, aki sajnos korán, tragikus körülmények között elhunyt, s az ő húga Hedvig (Jadviga) ma is a lengyel királyi család legnagyobb tisztelettel övezett szentje.
Könyvünk a magyar Anjou Liliom képviselői előtti tisztelgés, akiknek szobra méltán díszíti a Hősök terét.”
Liliom és kard
Könyv adatok
Cím: Liliom és kard
Szerző: FÖLDI PÁL
Kiadó: Csengőkert Kiadó
Sorozat: Nemzet és emlékezet
Oldalszám: 192 oldal
Megjelenés: 2015. április 28.
Kötés: Ragasztott
ISBN: 9786155476877
Olvasni online Liliom és kard könyv ingyen
Földi Pál (Budapest, 1938. április 8. –) honvéd ezredes, hadtörténeti író, hagyományőrző.
1938-ban született Budapesten. Édesapja, Földi Ede lovas szakember volt. Édesanyja révén arisztokrata család sarja, felmenői között főispánok, papok és katonatisztek voltak.
A budapesti Madách Gimnázium tanulója volt, 1956-ban érettségizett. 1963-ban avatták tisztté, a légierőnél és a vezérkarban szolgált. Előbb a “Turf Magazin” főszerkesztője, később, 2000-től, hadtörténeti szerző. Az “Anno” kiadó gondozásában száznál is több könyve jelent meg.
A hagyományőrző császári és királyi 32-es Esterházy sorgyalogezred tábornoka volt 2008-as visszavonulásáig. Tiszteletbeli gárdaőrnagya a Kantetmirovkai Gárda Páncéloshadosztálynak.
2011. május 21-én írói munkásságáért I. osztályú érdemkeresztet kapott.Két gyermekes családapa, feleségével, Lantos Vilmával 1961-ben házasodtak össze.
Földi Pál műveit a szakmai közönség rendszeresen és erőteljesen kritizálja. Ennek tipikus példája Szakály Sándor 2008-ban, az Élet és Irodalomban megjelent írása.
Korábban jelent már meg róla negatív kritika a Magyar Narancsban is. Mészáros Márton magyar újságíró készített vele 2010-ben egy sokak által vitatott mélyinterjút. Földi Pál blogja
Földi Pál művei népszerűek a fiatal korosztályok körében is, 2008-ban Arany Medál-díjat kapott az év írója kategóriában a közönség szavazatai alapján. 2013-tól a Huszár Kiadó adja ki könyveit.